„Amiért örökké hálás vagyok a nővéreknek, hogy be tudtam menni a kegyeleti szobába, és el tudtam búcsúzni az édesanyámtól. Be akartam menni, de nem mertem. Marcsi nővér segített átlépni a küszöböt és végig fogta a kezemet. Nem volt semmi félelmetes benne. Fájdalmas emlékkép, de nagyon hiányozna, ha nem lenne. „
„A hospice átsegített minket azon a nehézségen, hogy tehetetlennek éreztük magunkat anyukám halálának közeledtével. A mai társadalomban már nem tudunk mit kezdeni a halállal. Nem úgy van, mint ahogy régen falun volt, hogy az idősebbek és a tapasztaltabbak tudják mit kell tenni, és végig segítenek, jelen vannak, a környezetük pedig eltanulja tőlük. Mi otthon magunkra voltunk hagyva az apukámmal, időnként nagyon tanácstalannak éreztük magunkat. A Hospice Házban ez megváltozott. Az orvosok és az ápolók értenek a fájdalomcsillapításhoz, akár kevesebb gyógyszer használatával is tudják enyhíteni a tüneteket. És addig keresik a megfelelő gyógyszerkombinációt, amíg meg nem találják azt, ami a betegnek a legjobb. Fontos nekik, hogy az életük végén járók ne szenvedjenek. És ez hatalmas segítség volt. Nagyon megnyugtató volt, hogy kedves emberek vannak körülöttem, akik megmondják, hogy mit kell tennem. Ott lehettem anyukámmal az utolsó másfél hétben – egy pillanatra sem hagytuk magára. A halál elfogadásában is sokat segítettek a nővérek. Kérték, hogy próbáljuk meg elengedni, mert nekünk is könnyebb így, de neki is ez kell ahhoz, hogy békében befejezze az életét.”
A kép a Magyar Hospice Alapítvány tulajdonát képezi, felhasználása nem engedélyezett.
Támogassa a törődést adója 1%-ával! Köszönjük!
Adószámunk: 19663258-1-41
Olvassa el további történeteinket is!