Kati élete utolsó évében pszichológusa segítségével rengeteget dolgozott lelki egyensúlyáért, élete megértéséért. Fájdalmas kérdéseket tett fel magának, és a válaszok segítettek jobb mederbe terelni az életét, míg utolsó hónapjaiban már azt érezte, hogy „most minden olyan, amilyennek mindig is lennie kellett volna”. Mikor testi állapota rosszabbra fordult, otthonápolási szolgálatunk gondoskodott róla, később fekvőbeteg osztályunkra került. Fájdalmai enyhültek, szeme mosolygós, derűs volt. De már nem akart beszélgetni – családtagokkal, pszichológussal sem. Örült, ha férje mellette volt, de szólni hozzá sem szólt szinte semmit. A kérdésre, hogy miért hallgat, azt felelte:
Már megbeszéltem, megkérdeztem, elmondtam mindent, ami fontos. Most már jó, csak így lenni, nem csinálni semmit, csak lenni.”
Amikor megkérdeztük tőle, mit kívánhatunk neki búcsúzóul, meleg mosollyal adott válasza így hangzott: „Én már csak azt szeretném, hogy békésen vonatkozhassak el ettől a világtól…”
És Katinak megadatott. Sokat tett érte, és segítette őt ebben a hospice-ellátás is. Fájdalmak nélkül tölthette utolsó időszakát, és amikor kért, lelki segítséget is kapott.
Betegünk nevét a bejegyzésben megváltoztattuk.
A kép illusztráció, és a Magyar Hospice Alapítvány tulajdonát képezi, felhasználása nem engedélyezett.
Támogassa a törődést adója 1%-ával! Köszönjük!
Adószámunk: 19663258-1-41
Olvassa el további történeteinket is!